Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesíthessük közelgő rendezvényeinkről.
hu en
2011. november 21. (hétfő) 17:19Látogatás a Budapesti Corvinus Egyetemennews/40_0_t.jpgOktóber 18-án a Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott kerekasztal beszélgetést. A látogatás során 6 nagykövetünk látogatott el az Effemine szervezethez, melynek keretein belül elmesélték személyes történetüket, inspiráló tanácsokat adtak az érdeklődőknek és megválaszolták a közönség kérdéseit is.

A rendezvényen hat különböző személyiség mutatkozott be, egy valami mégis közös volt bennük: szeretik a munkájukat, s eddigi elért eredményeikért keményen megdolgoztak. Az előadáson mind a hat nagykövetünk bemutatta sikertörténetét, tanácsait:

Tóth Andrea benyomása, hogy az iskola csupán az első lépés a nagybetűs élet felé, és csak aztán jönnek az igazi kihívások, kérdések, küzdelmek. Akkor kell igazán megmutatnunk, hogy mire is vagyunk képesek.

Glósz Andrea szerint nyitottnak kell lennünk mindenre. A diploma csupán belépő az életbe, ahol fontos, hogy továbbra is tanuljunk, megismerjünk új dolgokat és kitűzzünk magunk elé új célokat.

Bácskai Zsuzsa szavaival élve, merjünk rebellisek lenni és  szembenézni másokkal azért, hogy megvalósíthassuk álmainkat.  Lényeges, hogy külföldön is szerencsét próbáljunk, de térjünk haza,  hogy itthon váljunk különlegessé, mert egy másik országban mindig idegenek maradunk.

Novákné Gergely Vera kimondta azt, amit sokan nem merünk. Akkor érezzük valóban sikeresnek, boldognak magunkat a munkánkban, ha mi vagyunk a legjobbak. Sokan már gyerekkorunk óta erre törekszünk. Mindig, mindenhol és mindenben a legjobbnak lenni.

Vállalkozónőként egyet soha nem szabad elfelejteni, hogy egyedül nem vagyunk képesek mindenre. Bár egyéni vállalkozást érdemes létrehozni, de vannak feladatok, amiket igenis át kell adnunk másoknak. Egész egyszerűen azért, mert van, amit mások jobban tudnak nálunk, és nem szabad elvesznünk a részletekben, hiszen az időbeosztás rendkívül fontos.

Szigethy Katalin azért elárulta, hogy nekik is szükségük van pihenésre. Néha ők is elfáradnak, néha ők is „csak” nők, a saját gondjaikkal, saját igényeikkel, saját, személyes életükkel. Ezeken a napokon pedig jól esik akár egy kávéval bekucorodni a meleget adó takaró alá vagy bármi olyat tenni, ami ha kis időre is, de kikapcsol, megnyugtat és bizony mindenről szól, csak a munkáról nem.

Előadóink egyetértettek abban is, hogy bár nehéz beosztani az időnket (család, munka, pihenés), de ha komolyan akarjuk, sikerül. Hiszen amiért vagy akiért érdemes, azért foggal-körömmel harcolunk. Ennek érdekében pedig nélkülözhetetlen önmagunk és vágyaink megismerése.

 

Twitter iWiW del.icio.us Google könyvjelző MySpace Facebook Stumble Upon Vissza
 

PROGRAMOK

 
« 2017. November »
HétHKSzeCSPSzoV
44  12345
456789101112
4613141516171819
4720212223242526
4827282930   
« 2017. December »
HétHKSzeCSPSzoV
48    123
4945678910
5011121314151617
5118192021222324
5225262728293031
« 2018. Január »
HétHKSzeCSPSzoV
011234567
02891011121314
0315161718192021
0422232425262728
05293031    
« 2018. Február »
HétHKSzeCSPSzoV
05   1234
06567891011
0712131415161718
0819202122232425
09262728    
« 2018. Március »
HétHKSzeCSPSzoV
09   1234
10567891011
1112131415161718
1219202122232425
13262728293031 
« 2018. Április »
HétHKSzeCSPSzoV
13      1
142345678
159101112131415
1616171819202122
1723242526272829
1830      
« 2018. Május »
HétHKSzeCSPSzoV
18 123456
1978910111213
2014151617181920
2121222324252627
2228293031   
« 2018. Június »
HétHKSzeCSPSzoV
22    123
2345678910
2411121314151617
2518192021222324
26252627282930 
« 2018. Július »
HétHKSzeCSPSzoV
26      1
272345678
289101112131415
2916171819202122
3023242526272829
313031     
 


A honlap az Európai Unió társfinanszírozásával készült