Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesíthessük közelgő rendezvényeinkről.
hu en
2011. április 29. (péntek) 10:02A sikeres vállalkozónő titkanews/3_0_t.jpgA Női vállalkozók képviselőinek európai hálózata segíti mostantól a magyar vállalkozó hölgyeket

Több mint száz érdeklődő vállalkozónő vett részt A sikeres vállalkozónő titka című konferenciánkon, amely az Európai Bizottság Versenyképesség és Innováció keretprogramján belül megvalósuló projektünk nyitórendezvénye. Az eseményen a magyar női vállalkozókat segítő program hazai nagykövetei is bemutatkoztak.

A képviselőnők hálózatának lényege, hogy a gyakorlati életben sikeres vállalkozók bátorítsák a nőket arra, hogy saját vállalkozásba fogjanak. A rendezvény megnyitóját követően Barta-E Gyula a MAG-Magyar Gazdaságfejlesztési Központ vezérigazgatója nyújtotta át az okleveleket a kiválasztott 12 vállalkozónői nagykövetünknek.

Az egyéves keretprogram kezdő konferenciáján a kiváló szakmai előadásokat hallgattak részvevőink,  emellett a kerekasztal beszélgetések során vállalkozónői nagykövetek őszintén vallottak napi kihívásaikról, nehézségeikről, és elért eredményeikről. Vállalkozónői nagyköveteink saját életútjukkal mutattak példát – mind foglalkoztatásban aktív hölgyek, mind kezdő vállalkozónők számára – arról, hogy hogyan érdemes saját vállalkozást elindítani, és sikerre vinni.

 

A konferencia előadásai az alábbiakban érhetők el:

 

Gazsi Judit, szakértő, Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Miért fontos a nemek közötti egyenlőség megértése és megteremtése?

Horváth Anna, felnőttképzési vezető, SEED Alapítvány

Vállalkozónők Magyarországon: hátrányok és működő megoldások 

Elekes Zsuzsa, elnök, Civil Szervezetek Regionális Szövetsége

Vállalkozónők lehetőségei a civil szférában

Madai Krisztina, business coach

Munka-magánélet egyensúlya- a vállalkozás, mint lehetséges megoldás

Prof. Dr. habil Csath Magdolna, egyetemi tanár, tanszékvezető, Kodolányi János Főiskola

Az álmot meg kell fogalmazni: a vállalkozás stratégiája

Dr. Lelkes Zoltán, nők pénzügyi trénere

Pénzről nőknek

 

 

Néhány fotó rendezvényünkről:

 

IMG_3566.JPG
IMG_3566.JPG
IMG_3560.JPG
IMG_3560.JPG
IMG_3561.JPG
IMG_3561.JPG
IMG_3562.JPG
IMG_3562.JPG
IMG_3563.JPG
IMG_3563.JPG
IMG_3564.JPG
IMG_3564.JPG
IMG_3552.JPG
IMG_3552.JPG
IMG_3554.JPG
IMG_3554.JPG
IMG_3553.JPG
IMG_3553.JPG
IMG_3555.JPG
IMG_3555.JPG
IMG_3556.JPG
IMG_3556.JPG
IMG_3557.JPG
IMG_3557.JPG
IMG_3558.JPG
IMG_3558.JPG
IMG_3559.JPG
IMG_3559.JPG
Twitter iWiW del.icio.us Google könyvjelző MySpace Facebook Stumble Upon Vissza
 

PROGRAMOK

 
« 2019. Május »
HétHKSzeCSPSzoV
18  12345
196789101112
2013141516171819
2120212223242526
222728293031  
« 2019. Június »
HétHKSzeCSPSzoV
22     12
233456789
2410111213141516
2517181920212223
2624252627282930
« 2019. Július »
HétHKSzeCSPSzoV
271234567
28891011121314
2915161718192021
3022232425262728
31293031    
« 2019. Augusztus »
HétHKSzeCSPSzoV
31   1234
32567891011
3312131415161718
3419202122232425
35262728293031 
« 2019. Szeptember »
HétHKSzeCSPSzoV
35      1
362345678
379101112131415
3816171819202122
3923242526272829
4030      
« 2019. Október »
HétHKSzeCSPSzoV
40 123456
4178910111213
4214151617181920
4321222324252627
4428293031   
« 2019. November »
HétHKSzeCSPSzoV
44    123
4545678910
4611121314151617
4718192021222324
48252627282930 
« 2019. December »
HétHKSzeCSPSzoV
48      1
492345678
509101112131415
5116171819202122
5223242526272829
013031     
« 2020. Január »
HétHKSzeCSPSzoV
01  12345
026789101112
0313141516171819
0420212223242526
052728293031  
 


A honlap az Európai Unió társfinanszírozásával készült